Az egységes monetáris politika endogén hatásai ésaz árszínvonal általi kiigazodás az euróövezetben = The Endogenous Feedback of Common Monetary Policy and Price Adjustment in the Euro Area

Az Europai Gazdasagi es Monetaris Unio (EMU) elhuzodo valsaga az elmult evtized egyik legfigyelemremeltobb kozgazdasagi problemaja. A rendkivuli turbulencia egy olyan penzugyi strukturaban kovetkezett be, amelyet addig kimondottan előnyosnek tartott a kozvelekedes, noha szamos munka mar alapvető problemakat vetitett elő vele kapcsolatban. Az euroovezet periferiajanak nevezett deli tersegben a kozos valuta bevezetesenek (1999-2002) időszakatol egyre novekvő kulső eladosodas ment vegbe joreszt az ovezeti partnerekkel (a centrummal) szemben, ami vegul krizishez vezetett es maganak az euronak a letet is veszelybe sodorta. A 2010-2012-es eurovalsag csak reszben kothető a globalis penzugyi-gazdasagi valsaghoz; megertese es az EMU jovőbeli fenntarthato műkodeset megalapozo iranyok kijelolese nagy kihivast jelent. A disszertacio ket fő kerdesre keresi a valaszt: 1) Az eurovalsag kialakulasaban volt-e szerepe a kozos valutak inherens problemajanak (az uniform monetaris kondiciokbol eredő endogen visszacsatolasnak)? 2) A valsag es az azt kovető időszak tapasztalatai alapjan hatasos mechanizmusnak tekinthető-e az arszinvonal-alkalmazkodas – mint a belső leertekelődes/ leertekeles egyik csatornaja – az EMU-tagok konjunkturalis fejlemenyeinek szinkronizalasaban, ezaltal a karos endogen visszacsatolashoz vezető helyzetek korrekciojaban (ceteris paribus)? Az utobbi kerdes apropojat elsősorban az „expanziv szűkitesre” epitő EU–IMF hitelezői reformcsomagok adjak, amelyek egyik explicit celja a bajba jutott gazdasagok ar-versenykepessegenek helyreallitasa (es ezen keresztul a netto export outputhoz valo hozzajarulasanak befolyasolasa) volt. Az arak alkalmazkodasanak merteke, hatasossaga ezen tulmenően azert is lenyeges kerdes, mivel idealis esetben akar automatikus stabilizatorkent – a nominalis valutaarfolyam kozvetlen helyettesitőjekent – is szamithatna ra az euroovezet. E kerdesek megvalaszolasahoz az ertekezes celzottan empirikus megkozelitest alkalmaz. Megalapozaskent olyan elmeleti keret megalkotasara torekszik, amely a makro-penzugyi szempontokat (finanszirozas, egyensulyhianyok, penzugyi intezmenyrendszer) integralja a valutaovezetek irodalmanak meghatarozo elemeivel (optimalis valutaovezetek elmelete, endogenitas vs. specializacio elmelete), es igy alkalmas az eurovalsag hatterenek ertelmezesere es az EMU jovőjet meghatarozo belső kiigazodasi mechanizmusokrol valo gondolkodasra is. Az 2/2 adatelemző reszek az eurozona orszagait es kulonboző időszakait lefedő panelmodellekre tamaszkodnak. Az arhatasok ertekelese a piaci ternyerest tukroző (keresleti hatasoktol szűrt) kereskedelmi aramlasokon (export, import) tortenik, amelyek dekompozicios osszefuggesek reven allnak elő. Az eredmenyek szerint az uniform monetaris kondiciok szerepe nem hagyhato figyelmen kivul az eurovalsag magyarazataban, azaz az egyes tagallamok igenyeinek nem megfelelő monetaris politika rendszerszintű osztonzest adhat a tulzott eladosodasnak es a hitelkockazat ovezeten beluli felgyulemlesenek. Ez az empirikus betekintes arnyalja azt az elterjedt velekedest, miszerint az eurovalsagot csupan nehany tag „felelőtlensege”, a maastrichti szabalyok be nem tartasa okozta. A valsagidőszak tapasztalatai azt mutatjak, hogy az arakon keresztuli kiigazodas nem kellően hatasos eszkoze a tagok kozotti konjunkturalis mintak kozelitesenek. Ennek elsődleges oka, hogy az arszinvonalak lassan, kis mertekben alkalmazkodnak (ami – onmagaban – hatranyt jelent a sajat valutaarfolyamokon keresztuli kiigazodashoz kepest). A 2010-2012-eshez hasonlo helyzetekben raadasul a belső leertekelődes terheinek megoszlasa egyoldalunak mutatkozik: a deli gazdasagoktol kovetel meg jelentős (aranytalan) aldozatot. Ebben a deflacios torzitasban szerepet jatszik a centrum korlatozott koltesi hajlandosaga. Az arakra helyezett nyomas leginkabb a deli, belfoldi piacra termelő vallalkozasokat sujtja, mikozben a kedvező kibocsatasi hatas makroszinten nem jelentős (illetve tobb even at huzodik). A disszertacio vegső konkluzioja, hogy az arak helyett mas, elsősorban intezmenyi kiigazodasi es valsagkezelesi mechanizmusokra celszerű nagyobb hangsulyt fektetni. Az efele mutato EMU-s reformkezdemenyezesek (bankunio, egyes koltsegvetesi stabilizacios lehetősegek stb.) eredmenyessege pedig hosszu tavon a belső kockazatmegosztasra vonatkozo tartos konszenzus megtalalasatol fugg.